Istentiszteletünk körülbelül másfél órás. Dicsőítéssel és énekléssel kezdünk, majd bibliai alapú igehirdetés következik. Lelkipásztorunk általában angolul prédikál, magyar fordítással. Az énekek és a bibliai igeversek pedig mind magyarul vannak.
Természetesen! Az éneklés után a gyerekek átmehetnek a saját külön termükbe, ahol bibliai tanítás és kézműves foglalkozás várja őket.
Ahogy természetes. A többség hétköznapi, kényelmes ruhában jön. Nem fontos kiöltözni.
Lelkipásztorunk, Horváth Kaleb és családja amerikai misszionáriusok. 2020-ban költöztek Magyarországra, és Zuglóban élnek. Kaleb 2015 óta szolgál pásztorként, és a Living Faith Bible Institute-ban végzett Kansas City-ben, Missouri-ban. 2024 januárjában alapították a Zuglói Biblia Gyülekezetet. Kaleb szívügye az evangélizáció, tanítványozás és a Biblia tanítása. Célja, hogy gyülekezetünk tanítványokká tegyen másokat Jézus parancsa szerint – olyan embereket, akik növekednek hitükben és hirdetik az evangéliumot másoknak.
Máté 28,19-20
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
2Timóteus 3,16-17
A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.